Aszfaltburkolat teljes körű kivitelezése Hévízgyörkön

Nem mindennapi megbízást kaptunk a közelmúltban, amikor Hévízgyörkön vehettünk részt egy településfejlesztési projektben: korábban nem burkolt útszakaszra terítettünk vadonatúj útfelületet. A feladat nem volt számunkra ismeretlen, ugyanis közterek építése során gyakran építünk burkolatokat – e példán keresztül, az alábbiakban bemutatjuk a projekt legérdekesebb részleteit!

Tartós aszfaltburkolat gondos előkészítő és alapozó munka nyomán

Bár ezúttal nem komplex zöldterületi projekt részeként került sor az aszfaltozásra, mégis örömmel láttuk el feladatunkat kivitelezőként. A helyszíni munkálatok elvégzéséhez a településére beérve a Hajnal utcán át, a Deák Ferenc utcáig kellett haladnunk, ahol első munkafázisként megkezdődött az alap kiásása, majd a burkolat alapozása. A terület méretét tekintve ~ 370 fm, 4m széles aszfaltos útpálya terítése és hengerelése volt a feladat, valamint a hozzá tartozó ~750 fm süllyesztett szegély kiépítése.

Az útfelület elkészültét követően természetesen nem maradhattak el a forgalomtechnikai elemek sem, így végezetül a KRESZ táblák is kikerültek a megfelelő helyükre.

Mint bármilyen más munkánk esetében, a hévízgyörki megbízás során is átfogó minőségellenőrzést végeztünk, amelyet követően büszkén adtuk át a közösségnek az új útfelületet.

Tekintse meg a projekttel kapcsolatos galériánkat: