Modern karbantartási stratégiák közterületeken – a DeerGarden gyakorlatában

Egy közterület állapota ritkán romlik le egyik napról a másikra. Ritkuló gyep, egyenetlen vízellátás, repedő burkolat, korhadó ágak vagy visszatérő növényegészségügyi tünetek előre jelzik, hogy beavatkozásra lesz szükség. Ha a fenntartó csak a panaszra vagy a balesetveszélyre reagál, a helyreállítás nehezebben ütemezhető és több erőforrást emészt fel.

A korszerű parkfenntartás ezért nem napi feladatok laza sorozata, hanem tervezett üzemeltetési rendszer. A preventív és a reaktív megközelítés ebben nem versenyez egymással: a jó stratégia megelőzi, amit lehet és érdemes, és felkészül arra, amit nem lehet előre jelezni.

Zöldterület kezelés és fenntartás a DeerGarden Kft-vel

A DeerGarden több mint tíz éve végez parkfenntartást a fővárosban és környékén. Ezt az elvet két, egymásra épülő eszközzel viszi a gyakorlatba: az SLA-alapú (szolgáltatási szint megállapodáson nyugvó) fenntartási modellel, amelyet a hazai közparkok között egyedülálló módon a Városligetben alkalmaz, valamint a saját fejlesztésű QTA közterület-üzemeltetés szoftverrel, amely minden objektumot, feladatot, bejelentést és teljesítést egyetlen térképes nyilvántartásban tart. A két stratégiát ezeken a konkrét megoldásokon keresztül mutatjuk be.

Preventív és reaktív parkfenntartás: mi a különbség?

A preventív parkfenntartás az állapotromlást vagy a veszélyhelyzetet még a kialakulása előtt ismeri fel és mérsékli: rendszeres állapotfelmérés, szezonális ütemezés és dokumentált beavatkozás az alapja. Ide tartozik a faállomány időszakos vizsgálata, az öntözőrendszer tavaszi átvizsgálása, a gyep talajának levegőztetése vagy a parkberendezések rögzítéseinek ellenőrzése.

A reaktív parkfenntartás már bekövetkezett problémára válaszol: viharkár, eltört pad, csőtörés, balesetveszélyes burkolathiba vagy hirtelen megjelenő kártevő. Ez önmagában nem rossz gyakorlat – váratlan események mindig lesznek –, a kockázat akkor nő meg, ha a teljes működés erre épül.

A valódi különbség az időzítésben és a döntési logikában rejlik: a preventív rendszert az előre ütemezett, valamint állapot- és kockázati adatok mozgatják, a reaktívat a káresemény vagy a bejelentés.

A DeerGardennél mindkét ág ugyanabba a rendszerbe fut be: a QTA-ban a rendszeres gondozási feladat és az eseti karbantartási kérés ugyanahhoz a térképi objektumhoz kapcsolódik, így egy helyen látszik az előzmény, az aktuális állapot és a nyitott teendő.

Miben tér el a két stratégia?


Szempont

Preventív fenntartás

Reaktív fenntartás

Beavatkozás ideje

Állapotromlás vagy hiba előtt

Hiba, káresemény vagy panasz után

Költség

Tervezhető (SLA-ban előre rögzített havidíj)

Ingadozó; sürgősségi és másodlagos költségekkel

Kockázat

Korai felismeréssel csökkenthető

A hiba bekövetkezéséig fennmarad vagy nő

Erőforrás

Előre ütemezhető

Azonnali kapacitást igényelhet

Döntési alap

Állapotadat, ellenőrzési terv, prioritás

Bekövetkezett esemény vagy bejelentés

Dokumentálás a QTA-ban

Ütemezett feladat, QR-kód leolvasás, igazoló fotó, automatikus státusz (Friss–Normál–Kritikus)

Hibafotó időbélyeggel és GPS-adattal, karbantartási kérés, jóváhagyás, lezáró fotó

Közterületi példa

Szenzorral vezérelt öntözés, játszótér-átvizsgálás, gyeplyuggatás

Viharkár, vandalizmus, illegális hulladék, lakossági bejelentés

Klímaváltozás: a megelőzésnek is alkalmazkodnia kell

A klímaváltozás a preventív és a reaktív parkfenntartás viszonyát is átalakítja. Az elhúzódó hőség, az aszályos időszakok és a szélsőséges csapadékesemények olyan terhelést jelentenek, amelyre a korábbi tapasztalatokra épülő, változatlan éves munkarend nem mindig ad megfelelő választ.

Egy naptár szerint elvégzett öntözés vagy ellenőrzés önmagában még nem biztosítja, hogy a beavatkozás az aktuális állapothoz igazodik.

Erre válaszul a megelőző fenntartás kiegészíthető egy adaptív preventív megközelítéssel: olyan alkalmazkodó megelőzéssel, amelyben a feladatok időzítését és intenzitását az időjárás, a helyszíni állapotfelmérések és a mért adatok alapján rendszeresen módosítják.

Nem újabb, elkülönülő stratégiáról van szó, hanem a preventív működés továbbfejlesztéséről.

A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy tartós hőségben a talajnedvesség és a növények állapota alapján felülvizsgálják az öntözést, megfelelő mennyiségű csapadék után elhalasztják a tervezett öntözési ciklust, szárazság idején pedig módosítják a fűnyírás ütemezését.

Hosszabb távon a növényválasztást, a talaj vízmegtartó képességének javítását és a csapadék helyben tartását is bevonják a fenntartási döntésekbe.

Megújult Harangos játszótér fiata

A tervezhetőség nem jelent folyamatos többletköltséget

A preventív működés nem azt jelenti, hogy minden elemet azonos gyakorisággal kell vizsgálni. A jó terv kockázati alapon osztja el a kapacitást: gyakoribb figyelmet kapnak a nagy forgalmú területek, az idős fák, az intenzíven használt játszóterek és azok a rendszerek, amelyek hibája gyorsan nagyobb kárt okoz.

A reaktív fenntartás elsőre takarékosnak tűnhet, de a megtakarítás eltűnik, ha sürgős kiszállásra, lezárásra, teljes cserére vagy másodlagos károk helyreállítására van szükség.

Így működik az SLA-alapú fenntartás a gyakorlatban

A tervezhetőség legkézzelfoghatóbb formája az SLA (Service Level Agreement): a szolgáltató nem egyedi megrendelésekre, hanem egy előre meghatározott állapot folyamatos fenntartására vállal kötelezettséget, rögzített havidíj ellenében.

Az SLA-ban az elvárt állapot kerül a középpontba, amelyhez részletes minőségi, ellenőrzési és dokumentációs követelmények társulnak

Példa a Városligetből: a szerződés szerint a fű magassága nem lehet 3 cm-nél alacsonyabb és 6 cm-nél magasabb – hogy ezt milyen gyakoriságú nyírással éri el a fenntartó, az a DeerGarden dolga. A közel hatvan oldalas követelményrendszer azt is rögzíti, milyen hőmérsékletnél mikor, mennyi vízzel és hogyan kell öntözni, és mikor kell ellenőrizni a talaj szárazságát. Az elvégzett munkát a megrendelő minőség alapján pontozza; ha a pontszám elmarad az elvárttól, kevesebbet fizet. (Forrás: Így született és fejlődött a QTA)

Ez a modell csak pontos kataszteri adatbázissal és azonnali, visszakereshető dokumentálással működik – a Városligetben ezt az alapot a QTA adta. Az SLA-működés tapasztalatait a DeerGarden a 2026-os MAKEOSZ konferencián is bemutatta.

Hol fizetődik ki leginkább a megelőzés?

Fiatal fák öntözése

A frissen ültetett fák első három évében a legmagasabb a mortalitás, és ennek egyik legfőbb oka a nem megfelelő öntözés. A DeerGarden – a Főkert megbízásából egyszerre több ezer fát kezelve – fánként bizonyítható gondozást épített ki a QTA fiatalfa-moduljában:

  • QR-kód az ültetéstől: a rendszer tárolja a fajtát, helyet, ültetési időt, garanciaidőt és minden gondozási feladatot.
  • Mért vízmennyiség: Budapesten fánként 60 liter az ideális adag; a 15 átfolyásmérős locsolóautó GPS-jele és az ultrahangos mérő adata együtt kerül a rendszerbe, így évekkel később is visszakereshető, melyik fa mikor mennyi vizet kapott.
  • Talajnedvesség-szenzor: 30 és 60 cm mélyen óránként mér, így mért adat dönt az öntözés sűrítéséről, és eső után kockázat nélkül lemondható egy ciklus.

Mérhető eredmény: a DeerGarden 2019 óta 10 943 fát ültetett Budapesten QTA-val felügyelt öntözés mellett, a gyűjtött saját adataink alapján a mortalitás 3,83% – a városi környezetben átlagos 6–8% alatt. (Forrás: Szoftveres öntözés nyomkövetés)

deergarden-iv-ujpest-fetelepites-1

Faállapot és ágkockázat a koros fáknál

A rendszeres szemrevételezés és a szakértői vizsgálat időben felismeri a korona elhalását, a vázágak sérüléseit vagy a gyökérzóna változásait – ez különösen fontos utak, járdák, játszóterek és bejáratok közelében.

A QTA külön modulban kezeli a három évnél idősebb fákat (fajta, cím, törzsátmérő): a szakértői vizsgálat alapján rögzített karbantartási kérés azonnal megjelenik a fenntartónál, aki elrendelheti a gallyazást, ifjítást vagy kivágást; az elvégzést időbélyeges, GPS-adatos fotó igazolja. A beállított karbantartási keretösszeg felhasználása valós idejű diagramon követhető, így a beavatkozások rangsorolása a kerethez igazítható.

A rendszeres öntözés elhagyása után a 3–5 éves fák is veszélybe kerülhetnek – ezt Magyarországon elsőként alkalmazott fasori szenzorokkal előzzük meg: fiatal fáknál 30 cm-es talajszenzor (Sensoterra), koros fáknál gyökérzónai talajszenzor és lombkorona-szenzor párosa (Treesens).

Ha a talaj nedves, de a lombkorona kritikus értéket mutat, a gyökér nem hatolt elég mélyre – néhány öntözéssel a fa megmenthető. Fasoronként egy szenzorpár elegendő; a telepítést, üzemeltetést és kiértékelést a DeerGarden végzi.

Öntözőrendszerek és vizes elemek

Egy szivárgó vagy rosszul beállított öntözőrendszer egyszerre okoz vízpazarlást és növényromlást. A szezon eleji próbaüzem, a zónák és szórófejek ellenőrzése sok hibát feltár, mielőtt kiszáradt vagy felázott foltok jelennének meg; ősszel a téliesítés véd a fagykártól.

Parkfenntartási szolgáltatásunkban az öntözőrendszerek tavaszi felkészítése a szezonális alapfeladatok része, a szökőkutakat, párakapukat és csobogókat pedig április közepétől október közepéig heti vagy kétheti karbantartással üzemelteti.

Gyepfelületek és talajállapot

A gyep minőségét a taposás, a talajtömörödés, a vízelvezetés és a használati intenzitás együtt alakítja; ha a fenntartás csak a kikopott felület újravetésére reagál, a kiváltó ok marad.

A Városliget mintegy 100 hektáros területén a DeerGarden 2022 májusa óta négy állandó, közel 50 fős munkacsoporttal, napi szinten dolgozik, és a gyep megelőző karbantartásához elektromos gyepszellőztetőket, valamint kizárólag itt használt gyeplyuggató és homokszóró gépet állított munkába – a gyeplyuggatás a rendszeres feladatlista része, nem eseti javítás. (Forrás: Parkápolás a Városligetben)

Növényegészségügy

Nem minden elszíneződés igényel növényvédelmi kezelést – vízhiány, tápanyagprobléma vagy mechanikai sérülés is állhat mögötte –, és a preventív szemlélet haszna éppen az, hogy a kezelés előtt feltárja a valódi okot.

A szenzoradatok ebben is segítenek: ha a vízellátottság rendben van, a fa mégis pusztul, az újratelepítésnél ellenállóbb fajt kell választani. A kártevőmentesítés a Városligetben a napi gondozási feladatok része, az elvégzett zöldterületi munkákat pedig a QTA fotóval igazolja.

Parkberendezések, játszóterek és burkolatok

Egy kilazult rögzítés meghúzása vagy egy megemelkedő burkolati elem rendezése sokkal egyszerűbb, mint egy baleset utáni helyreállítás. A DeerGarden a parki berendezések felújítására saját lakatosműhelyt tart fenn, így a javítás nem külső szállítótól függ.

A játszótereknél a QTA egy folyamatba köti az átvizsgálást, a hibát és a javítást: az előírt gyakoriságú ellenőrzésen észlelt hibáról időbélyeges, GPS-adatos fotó készül, a javítás után újabb fotó zárja le az ügyet, és egy kattintással PDF-munkalap vagy Excel-kimutatás generálható a hazai játszótéri szabályozás szerinti dokumentációhoz. A kutyafuttatókat a rendszer ugyanígy kezeli.

Hulladékgyűjtők: ahol a QTA története kezdődött

A megelőzés első lépése tudni, mit tartunk fenn. A DeerGarden 2019-ben 1100 ebürülékgyűjtő ürítésére kapott megbízást Újbudán; miután a gyűjtőkre QR-kódot helyezett, kiderült, hogy valójában 2400 áll a területen – több mint kétszeres eltérés, amely az útvonalakat, munkaidőt és elszámolást is meghatározza.

Ma a gyűjtők állapota a QTA-ban automatikusan vált Friss, Normál és Kritikus között, így a kritikusakat akár naponta többször ürítik: a kapacitást a várható telítettség irányítja, nem a lakossági panasz.

A reaktív beavatkozás helye a rendszerben

Vihar, vandalizmus, csőtörés vagy hirtelen meghibásodás esetén az azonnali reaktív beavatkozás a helyes válasz – csak nem szabad rögtönzésnek lennie. Előre rögzített eljárás kell: ki fogadja a bejelentést, ki értékeli a veszélyt, ki jogosult lezárni a területet, és milyen határidővel jön az ideiglenes, majd a végleges megoldás. A QTA-ban ez minden objektumtípusnál ugyanaz a négy lépés:

  1. Észlelés vagy bejelentés: a területet járó munkatárs vagy a lakosság jelzi – a DeerGarden oldalán külön bejelentőfelület működik –, és helyhez kötött, időbélyeges fotó készül.
  2. Döntéshozói jóváhagyás: a karbantartási kérés azonnal megjelenik a fenntartónál, aki elrendeli a beavatkozást; nem vész el telefonhívás vagy szóbeli jelzés.
  3. Végrehajtás: viharkárnál a koros fák moduljában azonnali feladat vehető fel, amelyre perceken belül lehet reagálni, a zöldhulladék elszállításával együtt.
  4. Lezárás és igazolás: a kijavított állapotról készült fotó zárja az ügyet és kerül a teljesítési igazolásba.

 

Az illegális hulladéklerakásra külön modul szolgál: típus, becsült mennyiség és helyhez kötött fotó alapján a jóváhagyás után a megfelelő járművel indul az elszállítás, a végén a tényleges mennyiség és a tiszta terület fotója kerül a rendszerbe. A zöldhulladék-kupacok térképi helye alapján az elszállítás útvonala optimalizálható, és azonnal látszik, ha alvállalkozót kell bevonni.

Mennyibe kerül a halogatás?

Egy elhanyagolt szivárgás vízveszteséget és növénypótlást is maga után von; egy kisebb burkolathiba balesetveszélyessé válik; egy későn észlelt faállapot-probléma sürgős lezárást igényel, és egy metszésből facsere lesz.

A fiatal fáknál a DeerGarden dokumentációja szerint egy megszakított öntözési ciklus után már egy hónappal jelentkezik a száradás, az elpusztult fa pótlásával pedig a kiültetés és a többéves gondozás is újrakezdődik.

A közvetlen költségek mellett számolni kell a kieső használattal, a sürgősségi szervezéssel, a panaszkezeléssel és a közterület megítélésének romlásával; egy nagy fa vagy egy beállt gyep funkcióinak helyreállításához évek kellenek. A döntésnél tehát nemcsak az ellenőrzés ára számít, hanem az is, mekkora veszteséget előz meg.

deergarden-qta

Korszerű fenntartási rendszer kialakítása lépésről lépésre

  1. Terület- és eszközleltár. A QTA-ban minden objektum GPS-koordinátához kötött, QR-kóddal azonosított térképi elem; a hulladékgyűjtők fenti esete mutatja, mi történik, ha ez kimarad.
  2. Kiinduló állapotfelmérés. A QTA kataszteri felmérésre épül, de folyamatos aktualizálásával kiváltja a későbbi költséges újrafelméréseket.
  3. Kockázati besorolás. Fiatal fáknál és hulladékgyűjtőknél a friss–normál–kritikus státusz automatikusan vált, így a prioritás nem emlékezeten múlik.
  4. Éves és szezonális terv. SLA-modellben ezt a megrendelő állapotkövetelményei rögzítik; a végrehajtáshoz 60 főt meghaladó szakmai csapat és saját géppark áll rendelkezésre.
  5. Dokumentált végrehajtás. QR-kód, időbélyeg, GPS-adat, munkalap és előtte-utána fotó, a munkavégzés pillanatában, a terepen rögzítve.
  6. Mérés és felülvizsgálat. Egy kattintással teljesítési igazolás, PDF-munkalap és időszaki kimutatás területre, eszközre vagy munkatársra bontva.

A digitális nyilvántartás szerepe

Több helyszínből álló területállománynál a térképi azonosítás, az egyedadatok, az ellenőrzési dátumok, a fényképek és a munkalapok összekapcsolása biztosítja, hogy a döntés ne emlékezetre vagy elszigetelt bejelentésekre épüljön. A rendszer akkor hasznos, ha nem önmagáért gyűjt adatot: egyetlen fáról negyven-ötven adat is tárolható, de három-négy igazán fontos a fenntartáshoz.

A QTA ezen túl valós idejű státuszt ad (az irodából látható, ki, hol, mit végzett el), egy felületen jeleníti meg a feladatokat és az okos vízóra, illetve talajszenzor adatait, és összeköthető az önkormányzatok által használt IG Atlas kataszteri szoftverrel – a változás automatikusan átkerül a közterületi kataszterbe és vissza; az első ilyen integráció Újpest felkérésére készült. A rendszer nem elméleti: a DeerGarden 2023-as szakmai bemutatója szerint addigra 33 ezer objektumot tartottak nyilván, 2 millió feladatot végeztek el, és 130 készüléken használták az alkalmazást.

A hibrid modell a gyakorlatban: a Városliget

A legtöbb közterületnél kockázatalapú, hibrid megoldás működik: a kritikus elemeknél tervezett megelőzés fut, a váratlan helyzetekre pedig előre kidolgozott reaktív protokoll áll készen. A Városliget erre a legjobb hazai példa: 120 hektárból 80 hektár zöldfelület, évi egymilliónál több játszótéri látogató, 6 hektáros csónakázótó.

A DeerGarden a faállomány kivételével a teljes parkápolást és köztisztaságot SLA-rendszerben végzi: a megelőző ág (nyírás a rögzített fűmagasságra, öntözés hőmérséklethez kötött szabályok szerint, gyeplyuggatás, lombgyűjtés) előre ütemezett, miközben a látogatottság és az időjárás miatt naponta keletkeznek azonnali reakciót követelő feladatok.

A két ág ugyanabban a nyilvántartásban találkozik: a szemetelési modul a hulladékgyűjtők ürítését, a zöldterületi modul az előtte-utána fotós parkfenntartási munkákat rögzíti.

A reaktív esetek tapasztalatai visszakerülnek a preventív tervbe: ha ugyanabban az öntözési zónában többször történik csőtörés, az rendszerhiba; ha egy ponton rendszeresen kikopik a gyep, a használati útvonalat és a kialakítást is vizsgálni kell. A hibrid modell így idővel a kiváltó okokat kezeli, nem csak a tüneteket.

Milyen eredményt hoz a jól felépített rendszer?

A tervezett és dokumentált fenntartás elsődleges hozadéka a kiszámíthatóbb működés: látszik, mely feladat mikor esedékes, mely kockázat igényel azonnali döntést, és hol indokolt középtávú felújítás; a költségkeret valós prioritásokhoz rendelhető, a sürgősségi munkák és az ismétlődő hibák aránya csökken.

A DeerGardennél ez mérhető: 3,83%-os famortalitás az átlagos 6–8% helyett, panasz helyett telítettség-alapú ürítés, és a Városliget SLA-fenntartása, amelyet a látogatói visszajelzések és a megrendelő elismerése igazol. A cél nem a váratlan események kiiktatása, hanem hogy a megelőzhető problémák ne váljanak sürgős helyzetté, a váratlanokra pedig gyors, dokumentált válasz szülessen.

Mit érdemes rögzíteni a fenntartási szerződésben?

A stratégia akkor válik számonkérhetővé, ha a szerződés rögzíti az ellenőrzések gyakoriságát, a hibák veszélyességi kategóriáit, a bejelentések visszaigazolási és a sürgős intézkedés határidejét, valamint a dokumentáció tartalmát.

A minőséget nem a munkák darabszámával, hanem az ismétlődő hibák arányával, a határidőre lezárt feladatokkal és a kritikus kockázatok csökkenésével érdemes mérni.


Szerződési terület

Rögzítendő tartalom

Így oldja meg a DeerGarden

Objektumállomány

Területek, fák, játszóeszközök, berendezések, gyűjtők

QR-kódos, GPS-hez kötött térképi leltár; kataszteri integráció

Elvárt állapot

Minőségi kritériumok, állapotkategóriák

SLA-követelményrendszer (pl. fűmagasság 3–6 cm, öntözési szabályok)

Rendszeres feladatok

Gyakoriság, felelős, dokumentálási mód

Ütemezett feladatok automatikus státuszváltással; heti, kétheti, havi ciklus

Egyedi hibák

Bejelentés, prioritás, jóváhagyás, folyamat

Hibafotó → kérés → jóváhagyás → lezáró fotó; viharkárra perceken belüli reakció

Igazolás

Előtte-utána fotó, GPS, időbélyeg, munkalap

Terepi rögzítés a munkavégzés pillanatában; mért vízmennyiség fánként

Elszámolás

Kimutatások, teljesítési igazolás, keretösszeg

Egy kattintásos PDF/Excel; havidíj és minőségi pontozás; keretösszeg-diagram

Visszamérés

Feladatállapotok, lezárt munkák, riportok

Napi, heti, havi kimutatás területre, eszközre vagy munkatársra

Célszerű elkülöníteni a rendszeres alapfeladatokat, az előre jóváhagyott preventív munkákat és a külön megrendelést igénylő rendkívüli beavatkozásokat, az éves felülvizsgálaton pedig a tényleges adatok alapján módosítani a gyakoriságot és a keretet.

Az SLA-modell bevezetése alapos előkészítést és naprakész adatbázist igényel – ezért érdemes a digitális leltárral kezdeni.

Játszótér építés befejezése utáni tisztántartási munka - parkfenntartás, közpark gondozás.

Gyakori kérdések

Milyen gyakran szükséges parkfenntartást végezni?

A DeerGarden heti, kétheti vagy havi rendszerességgel dolgozik, a forgalmasabb területeken gyakrabban. SLA-alapú működésben nem az alkalmak száma számít, hanem hogy a terület folyamatosan megfeleljen a rögzített állapotnak.

Hogyan igazolható, hogy egy feladat elkészült?

A QTA-ban minden munka az adott objektumhoz kapcsolódik QR-kóddal, GPS-koordinátával, időbélyeggel és fotóval, az öntözésnél mért vízmennyiséggel; ebből teljesítési igazolás és kimutatás készül.

Vállal a DeerGarden eseti munkát is?

Igen: fa- vagy cserjeültetés, pázsitjavítás, egyszeri fűnyírás vagy öntözőrendszer-javítás eseti megrendelésre is kérhető, garanciával.

Szeretné kiszámíthatóbbá tenni közterülete vagy intézményi zöldfelülete fenntartását? A DeerGarden digitális objektumleltárral, állapotfelméréssel, szenzoros öntözéstervezéssel és a helyszínhez igazított – akár SLA-alapú – fenntartási tervvel segít kialakítani a preventív és reaktív feladatmegosztást. Kérjen ajánlatot.

Kapcsolódó szolgáltatások