Az ültetés utáni első évben kipusztult kis fák 85%-a a nem megfelelő, vagy nem elegendő locsolásnak esik áldozatul, így ezek megfelelő gondozással megmenthetőek lennének. Ahogy ránk, emberekre, ugyanúgy a fiatal fákra is komoly veszélyeket rejt a nem megfelelő faápolás és folyadékutánpótlás,amelyre a nyári melegben a perforált dréncsöves öntözés nyújtja a legjobb megoldást.

Fiatal fák locsolása Budapest IV. kerületében
Aszályos időszakokban nélkülözhetetlen a folyadékutánpótlás és a perforált dréncsöves öntözés
A nyarak Magyarországon is évről évre melegebbek, ebben a kánikulában pedig a fák gondozásának legfontosabb eleme a megfelelő vízutánpótlás, a perforált dréncsöves öntözés. Sokan azt gondolják, méretükből adódóan a nagyobb fáknak van szükségük több folyadékutánpótlásra, pedig ez épp fordítva igaz, hiszen míg a felnőtt fák gyökerei a mélyebb rétegekből is könnyen magukba szívják a nedvességet, addig a fiatal fák gyökerei az ültetéstől számított első évben csak 30-40 cm mélyre nyúlnak le. Ez a felső földréteg pedig locsolás hiányában az aszályos időszakokban nagyon hamar kiszárad.
Egy 1-3 éves fiatal fának átlagosan 60 liter vízre van szüksége locsolásonként. Ez függ a hőmérséklettől, a fa fajtájától, valamint az öntözési technikától is.
A talajok szerkezete is területenként más és más, így ez is meghatározza az adott terület vízgazdálkodási tulajdonságait, amit megváltoztatni nem tudunk, de kezelni igen. Az öntözés gyakorisága a talajtól és az időjárástól függ, nem a naptártól, hiszen a túlöntözés ugyanúgy káros lehet egy fa fejlődésére: a túl sok víz kimossa a levegőt a talajból, ami a gyökér fulladását okozhatja.

Locsolás az ültetés során elhelyezett dréncsőbe
Víztakarékos öntözés – tányérozás és dréncsöves öntözés
Napjaink fontos kérdése a víz takarékos felhasználása. Fák locsolásakor néhány hasznos előkészülettel jelentős mennyiséget spórolhatunk a felhasznált mennyiségen.
A kis fák öntözésének egyik legfontosabb előkészületi feladata a tányérozás. Ez a fa töve körüli kb. 80 cm átmérőjű körtányér mélyítését és gyomtalanítását jelenti valamilyen erre alkalmas kerti eszközzel, jellemzően kapával. Ennek a tányérnak köszönhetően a kijuttatott víz biztosan nem folyik el több méternyire a fától, hanem ebben a körben szivárog le a talajba.
A másik vízmegtakarító technika, a manapság egyre elterjedtebb dréncsöves locsolás, ahol az ültetéskor egy perforált műanyag dréncsövet helyeznek az ültetőgödör aljába, a végét pedig kivezetik a földből. Amikor locsolásra kerül a sor, nem csak a fa tányérjába engedjük a vizet, hanem a cső kilógó végébe is, ami egyenesen a fiatal fa gyökérzónájához juttatja azt.
Szintén nem elhanyagolható körülmény víztakarékosság szempontjából, hogy a nap mely szakában locsolunk. A tűző napon történő locsolás esetén ugyanis sokkal gyorsabb a párolgás, így a forróság hatására a víz egy része elpárolog még azelőtt, hogy a talajba szivároghatott volna.
Facsemeték 3 év garanciával
A DeerGarden jelenleg is több, mint 6.500 db fiatal fát kezel Budapesten és Budaörsön.
Ahhoz, hogy ezt a rengeteg fát megfelelő mennyiségű vízzel, gazdaságosan, gyorsan locsolhassuk, praktikus és gyors vízutánpótlásra van szükség. Cégünk a Fővárosi Vízművek arany kategóriájú szerződéses partnere, melynek értelmében a fővárosban található bármelyik tűzcsapra csatlakozva korlátlan mennyiségű vizet vételezhet, így biztosítva locsoló autóink gyors vízutánpótlását.

A locsolóautó tartályának feltöltése tűzcsapról
Az általunk kezelt területeket teljes kapacitáson akár kerületenként 3 autóval locsoljuk. Az autóval a fasor mellett haladva kollégáink minden fiatal fa tövére és a mellé ásott dréncsőbe 60 liter vizet juttatnak ki.
A munkát jellemzően az éjszakai, hajnali órákban végezzük, így nem csak a fentebb már említett párolgást tudjuk a minimálisra szorítani, de a környék lakosságát is így akadályozzuk a legkevésbé a közlekedésben.
A közterületeken ültetett facsemetékre a DeerGarden 3 év garanciát vállal. Ha ez idő alatt a kis fa kipusztul, önköltségen ültetünk a helyére másikat.
Jelenleg Budapesten és környékén több millió m2 közterületet lefedve a következő területeken végzünk locsolási feladatokat:
- Budaörs
- Budapest, IV. kerület
- Budapest, XI. kerület
- Budapest, XIII. kerület
- Budapest, XIV. kerület

Tartályokkal és szivattyúval és átfolyásmérővel felszerelt autó
Innovatív megoldások a fiatal fák gondozásában
Cégünk a fiatal fák gondozása során is innovatív megoldásokat alkalmaz, hiszen több kerületben is ultrahangos vízátfolyásmérővel felszerelt autókkal locsolunk, ami méri a kijuttatott víz mennyiségét. Ehhez az eszközhöz a jármű GPS-e is kapcsolódik, a két adat pedig eltárolódik a QTA térinformatikai rendszerében, így precízen dokumentálásra kerül az elvégzett munka.

Ultrahangos vízátfolyásmérő segíti a pontos nyilvántartást
A locsolóautó útját így valós időben követhetjük nyomon, az elvégzett feladat pedig nem csak hogy azonnal láthatóvá válik a rendszerünkben, de később bármikor lekérdezések, kimutatások készíthetőek róla, amelynek köszönhetően a közterület fenntartás transzparenssé és jól szervezhetővé válik.