Dob utcai Óvoda és Parképítés

Helyszín
Dob utcai Erzsébetvárosi Óvoda és Brunszvik Óvoda
Feladatkör
Játszóudvar felújítása
Kivitelezés dátuma
2019

A 2019-es évben két kerületi kezelésében lévő óvoda játszóudvarát újítottuk meg. Az átfogó projekt keretében a Dob utcai Erzsébetvárosi Óvoda és a Rózsák terén lévő Brunszvik Óvoda udvarát is korszerűsítettük.
Az Erzsébetvárosi Óvoda családias környezetben várja 4 vegyes csoportba a kicsiket. A tágas óvodakert saját tanösvénnyel rendelkezik, ahol a gyerekek testközelből figyelhetik meg az élővilág változását.
A Brunszvik Ovi szintén 4 csoporttal működik, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekeket is szeretettel várják. Az oviban a természet szeretetére való nevelés olyannyira központi szerepet játszik, hogy már kétszer is elnyerte a “Zöld Óvoda” címet.

Képek forrása

Megrendelői célok

Az Erzsébetvárosi Óvoda célja további mozgási lehetőségek biztosítása volt.
A Brunszvik Óvoda játszóudvara ugyanakkor speciális gyerekek igényeinek is meg kell, hogy feleljen, mivel az óvoda hitvallása szerint minden kisgyermek megfelelő, elfogadó fejlesztő hatású környezetet érdemel.
Ebből adódóan a játszóudvarban is lehetővé kellett tennünk, hogy minden gyermek számára ugyanakkora élményt és játék lehetőséget nyújtson az udvar.

Kapcsolódó szolgáltatások

Közterek építése, megújítása, közterület fenntartás

Játszóterek építése, fenntartása és karbantartása

Kérjen ajánlatot!

Legyen szó új zöld- és közterület kiépítéséről vagy már egy meglévő fenntartásáról, a DeerGarden-től számíthat friss ötletekre és korszerű megoldásokra.

Bejelentések

Tegyen Ön is közösségéért! Ha egy általunk gondozott területtel kapcsolatban hasznos észrevétele van, kérjük ossza meg velünk, hogy minél hamarabb foglalkozhassunk vele!